Eljött Halloween is, amit a gyerekek annyira vártak. Ez kicsit olyan volt nekik, mint a farsang, már egy ideje megvolt a jelmezük, amit persze próbálgattak, tökéletesítettek, hogy aztán Halloween-re a lehető legjobb legyen. Arra egyikünk sem számított, hogy annyira hideg lesz aznap este, hogy síkabátban kell mennünk, így aztán a jelmezekből persze nem sok látszott.

Halloween arról szól, hogy elijesszük a gonosz szellemeket, ennek ellenére valami furcsa keveréke a busójárásnak  a farsangnak, valamint a Mikulásnak, legalábbis ami az édességet illeti. Eredeti cél az lenne, hogy ijesztő legyél - de mindenki annak öltözik be, aminek akar. Mondjuk a díszek elég szörnyűek önmagukban is.

A gyerekek végül három napig egyfolytában jelmezben voltak: Mányi Darth Vader-nek, Annamari ördöglánynak öltözött. Csütörtökön itt a lakóparkban volt "házibuli", pizzával és hatalmas műpókokkal, továbbá rémes édeségekkel. Ezt megelőzte egy játék, amit az itt dolgozó ügyintézők találtak ki, hogy halloween-i hangulatba hozzanak mindenkit: először hat család kapott tőlük meglepetés kosarat (mi ebben benne voltunk), amely családok aztán kiragasztották az ajtajukra, hogy "we have been booed", és megleptek hasonló ajándékkal két másik családot, úgy, hogy a játékszabályt is le kellett másolni és mellékelni az ajándékkal együtt. Szerencsére mi első körösként kaptunk elég papírt is, amit továbbíthattunk. Erre összesen két napunk volt, így én másnap már mentem is a dolláros bolta fluoreszkálós vödörért, világítós pálcikákért (egyszer használatos), csokikért, rágókért, cukrokért. Persze minden szigorúan halálfejes, de legalábbis narancssárga-fekete csomagolású. Mi Mányi két barátjának továbbítottuk a vödröket, persze titokban: odarohantak, letették a vödröt az ajtó elé, bekopogtak, elfutottak. Mondanom sem kell, hogy mind a két helyen lebuktak! Egyébként sok szomszéd valószínűleg nem volt játékos kedvében, mert nem láttuk az ajtajukon, hogy kaptak volna csomagot.  A buli egyébként elég unalmas volt, de legalább volt alkalmunk kicsit beszélgetni az itt lakókkal.

Pénteken a gyerekek már nagyon izgatottan ébredtek, alig várták, hogy vége legyen az iskolának, aztán azt, hogy besötétedjen. Itt Bloomingtonban nem lehet ám össze-vissza becsöngetni bárkihez, amikor kedved tartja, a hivatalos halloweenezés 6-9-ig tart, és csak azokhoz a házakhoz illik menni, ahol világít a lámpa a bejárat felett. Délután sms-t kapunk, hogy vigyázzunk, mert havaseső várható. Ezen akkor még jót mosolygunk, de két órával később lehűl a levegő és tényleg havaseső esik. Annamari és Mányi felkapják a síalulöltözetüket a jelmezük alá, aztán még a síkabátot is, iszonyú hideg van, szó sem lehet arról, hogy gyalog menjünk, így "drive-thru" Halloween-t rendezünk: megállunk azoknál a házaknál, amik szépen ki vannak világítva, vicces, vagy éppen kellően morbid díszítésük van a bejáratnál, esetleg más gyerekek is ott vannak.

Először a velünk párhuzamos utcába gurulunk, rögtön az első ház fényárban úszik, a bejáratnál egy koporsó. Ó, ez jó is lesz! - gondoljuk. Kiszállunk a kocsiból, fogjuk a vödreinket (ebben gyűjtik a csokikat),álarc fel: Mányinak Darth Vader, Annamarinak semmi, nekem kalap és szemüveg. Nem mintha bárki ismerne a környéken, de jobb a békesség. Bekopogunk, ajtót nyitnak, mondjuk, hogy "trick or treat!" - kicsit értetlenül néznek ránk. Aztán hátra fordulunk és mesterien kifestett szellemeket látunk közeledni: ebben a házban valójában házibulit rendeznek, nem igazán minket vártak, hanem a vendégeiket. Azért előkerül. a háziasszony, és ad néhány csokit. Túl vagyunk az első kéregetésen, innen már könnyebben megy. Az utcában még van néhány ház, ami világos, és sok a gyerek is, megállunk pár helyen. Kérem Jánost, hogy menjünk vissza a koporsós házhoz, fényképezze le. Oda is megyünk, és miközben készül a kép, a koporsó fedele felnyílik és kiugrik belőle egy gyerek. Szerencse, hogy nem voltam ott, mert én biztosan nagyon megijedtem volna! Annamari állítja, hogy az egyik osztálytársa volt az, a hangjáról megismerte.

Megyünk tovább, kaptunk remek tippeket, hogy merre érdemes menni. Tényleg sok olyan házat találunk, ahol komolyan vették az ünnepet: huhogó szellemek (itt nem kapunk csokit, nem nyitnak ajtót), földből félig kilátszó zombik, műsírkövek között szétszórt csontok, amiket stroboszkóp világít meg, felfújt (félig elsüllyedt) hajó szellemekkel és mindenhol az elmaradhatatlan töklámpás. A koreográfia a következő: bekopogunk, ajtót nyitnak, azt mondjuk, hogy "trick or treat - magyarul úgy hallom "csokit vagy csalunk!" a fordítás - és az esetek nagy százalékában csokit kapunk, aztán boldog halloween-t kívánunk egymásnak és odébb állunk. Sok ház sötét, oda nem várnak kéregetőket, néhány háznál pedig hiába kopogunk. A hangulat a hideg ellenre vidám, sok a gyerek, többségüknek tényleg nagyon ijesztő a jelmeze. Úgy tűnik, a lényeg az, hogy minél több csokid legyen. Kilenc körül aztán szépen lekapcsolják a lámpákat, mi még egy kicsit autózunk, megnézzük az igazán gazdag környéket, ahol hatalmas házakat láttunk, de itt mintha nem várták volna annyira az ünneplőket, nem nagyon látunk díszeket, néhány gyereket azért ott is láttunk rohangálni a sötétben.

A két vödör megtelt édességel, ilyenkor nem is tudom, mi a helyes taktika: ha hagyom, hogy egy nap alatt elpusztítsák az egészet, és egy kis gyomorfájással túlesünk rajta, vagy osszam el, és minden napra csak egy csoki jár? Végül kompromisszumos megoldás születik : szombaton még annyi édességet ehetnek, amennyi beléjük fér. Délután születésnapi buliba megyünk, oda is jelmezben, itt már inkább hagyományos farsangivá vált a hangulat, nem véletlenül: a népes társaságból egy fő volt csak amerikainak mondható, így gyorsan eluralkondtak rajtunk a magyar szokások.

Aztán három hét szünet következik, és jön a hálaadás, a maga egy hetes szünetével, amit ismét három hét után a karácsony követ, immár két hétnyi szünettel. Rendesen megünnepeljük az év végét.