A Sonora-sivatagban, Tempe városában, ami tulajdonképpen Phoenix külvárosa, Arizona államban. A Sonora-sivatagról még a Wikipédia is azt írja, hogy „Észak-Amerika egyik legnagyobb és legforróbb sivataga” – ezt meg tudom erősíteni.

Amikor megérkeztünk, annyira mellbevágó volt a hőség (49-50 °C), hogy alig kaptunk levegőt. A bőröm az első két hétben csupa piros pötty volt a meleg miatt. Naptej, víz és kalap nélkül ki sem léptünk a lakásból. Ezek közül a víz a legfontosabb, mindenkinek van már saját kulacsa, amit folyamatosan töltünk tele vízzel (és jéggel) és szertartásosan visszük magunkkal mindenhova, a boltba is. Észre sem veszed, úgy száradsz ki, mert ebben a száraz hőségben az izzadság is elpárolog egy pillanat alatt, úgyhogy nincs mese, folyamatosan inni kell (törekedni kell rá, hogy elsősorban vizet). Ha hosszabb útra megyünk, akkor a kocsiba külön bekészítünk egy gallonnyi, azaz úgy négy liter csomagolt vizet arra az esetre, ha lerobbannánk valahol.

A kalap is nagyon fontos, enélkül elképzelhetetlen, hogy huzamosabb ideig kint tartózkodj. Sima kalap nem jó, mert leviszi a fejedről a forró szél, csak olyan, aminek van áll alatt megkötője, és az sem árt, ha az anyaga eleve fényvédős, karimája széles. 

A város lapos, alacsony házakkal, és szép széles utakkal, olyan, mintha vonalzóval rajzolták volna meg őket – gondolom, ez így is történt. A házak annyira egyformák, és ráadásul mindegyik homokszínű, hogy nehéz megkülönböztetni az utcákat egymástól, én például a telefonom nélkül elég keservesen találnék haza. A városon belül és azon kívül is hatalmas indián rezervátumokat jelöltek ki, ahová tilos építkezni, mert az a terület az indiánoké. Egy-két kaszinót már láttunk ezeken a területeken, de nagyrészt üresek.

Ahhoz képest, hogy Tempe a sivatagban van, meglepően zöld, sok a pálmafa, a leander és egyéb virágzó bokor. A városon keresztülfolyó Salt (Só) folyón és csatornarendszereken keresztül elegendő vizhez jut, illetve, mióta itt vagyunk, már kétszer esett az eső (augusztus volt az esős hónap). Vagyis, amíg a városban vagy, addig a hőségen kívül nehéz elhinni, hogy ez egy sivatag. Abban a pillanatban viszont, ahogy elhagyod az utolsó házat, elképesztő látvány fogad. A hatalmas hegyek persze már felsejlenek a városból is. De közelebb érve tényleg olyan, mintha egy másik bolygóra csöppentünk volna, igazából nem nagyon találok rá szavakat, amivel le tudnám pontosan írni, hogy milyen itt. Legjobban úgy tudom megragadni, hogy olyan, mintha egy filmdíszletben lennénk: egészen hihetetlen és különbözik mindentől, amit eddig láttam. Én a sivatagot végeláthatatlan homokdűnének képzeltem, itt viszont monumentális, sziklás, vörös színű hegyek, hatalmas kaktuszok (kaktuszerdő) és szúrós bokrok között autózol. Ezek a felvételek nem adják vissza eléggé, hogy milyen szép itt, de talán segít elképzelni:

Amikor nincsen ennyire meleg, akkor persze túrázni is lehet, feltéve, ha nem térsz le a kijelölt útról, és megfelelő öltözet van rajtad, mert azért él itt néhány veszélyes állatfaj. Közvetlenül a város határában található egy botanikus kert, ahol közelebbről megnézhettük ezeket az állatokat, és néhány nagyon furcsa növényt. Ilyen például ez a fa, aminek a levele tűlevélszerű, nagy hőségben lehullajtja azokat, ezért a törzse zöld, hogy azon keresztül is tudjon fotoszintetizálni:

Ez pedig a világ legmagasabbra megnövő kaktusza:

Még néhány kép a botanikus kertből: 

Nem véletlenül hívják Vadnyugatnak, tényleg nagyon vad és nyers a természet. Voltunk már két, hajdan bizonyára szebb időket élt településen, ahol láttunk régi vadnyugati épületeket, kicsit elképzeltük, milyen lehetett itt aranyásónak lenni. Vettünk egy könyvet, amiben egynapos túrákat ajánlanak a környéken, elég részletes leírással, azokból mazsolázunk.

Az alábbi képek Cave Creek-ben készültek, ahol szintén vadnyugati hangulatot idéznek. Arizona híres az UFO észlelésekről, ezért a műanyag földönkívülieknek is hatalmas piaca van, például kertitörpe méretben is kapható, vagy a kinti padodra is ültetheted, és megölel téged, ha mellé telepedsz. Engem mégis a kaktuszos-Mikulásos karácsonyfadíszek nyűgöztek le, azokból biztosan lesz majd a mi fánkon is.

Amikor már nagyon melegünk van, kicsit távolabb autózunk, ahol hűvösebb az idő. Legközelebbi ilyen hely a Tonto National Forest, ahol a Tonto Natural Bridge is található, ami egy természetes cseppkő híd, ritka képződmény, meseszép. Az alatta átfolyó patakon keresztül visz az út, köveken másztunk át, és itt-ott belecsúsztunk vízbe, de nem bántuk. 

A helyiek azt mondják, már csak egy hónapot kell kibírni, és utána ez lesz földön a legjobb hely. Az biztos, hogy a maga nemében lenyűgöző.