Kicsit elsodortak a hétköznapok, de megpróbálok pontosan visszaemlékezni, hogyan is volt az első délután, amikor elhoztam a gyerekeket az iskolából. Az, hogy nem sírva jöttek ki a kapun, már jó előjelnek bizonyult. A találkozást követő szóáradat pedig magáért beszélt: - és képzeld mama! majd egymás szavába vágva meséltek egész délután.

Annamari száma a 16-os, ez mindenre vonatkozik: 16-os a szekrénye, a padja, és az Ipad-je, úgy tűnik, negyedikben itt minden gyerekhez van egy Ipad is. A tanítónő letöltött neki egy fordító programot rá, azzal keresi a szavakat, kifejezéseket, amiket nem ért. (de legalább be tud gépelni) Hihetetlen ütemben halad: rögtön első nap hazahozott öt füzetet (mesék angolul) , hogy Ms N-K azt mondta, ezeket el kell olvasni. Kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy mind az ötöt ma kell? Igen. Azért három után feladtuk. Szerintem ahhoz képest, hogy három napja jár itt iskolába, nagyon szépen olvas, úgy haladunk, hogy először elolvassa a mondatot, aztán kijavítom, aztán lefordítom. Persze egy csomó szót nem is ismerek, főleg a kutyás szakkifejezésekkel vagyok bajban.

Aztán jön a házi feladat. Könyvük nem nagyon van (vagy nekünk felejtettek el szólni, hogy vegyük meg), helyette egy mappában gyűjtik a lapokat. Kétféle lap van, az egyik oldalra azokat teszik be, amiket vissza kell vinni az iskolába (házi feladat, vagy tanár kér valamilyen dolgot), a másik oldalra az otthon maradó dolgok kerülnek, órán megoldott feladatok, javított dolgozatok.

Ezen kívül vannak még mindenféle füzeteik és „művészeti dobozuk”, gondolom, ez az otthoni rajzdoboz, csak kisebb, feltétlenül műanyag, visszazárható, benne olló, ragasztó, festék.

A tolltartó is inkább csak egy tasak, a gumírozott verziót hírből sem ismerik. Az iskolatáska is egy sima hátizsák.

Torna órára nem kell átöltözni, ha tudod, hogy aznap lesz tesi, elég, ha sportcipőben mész. Ez furcsa nekik, de itt még az sincs előírva, hogy feltétlenül sportcipő kell. Bármi, amiben vagy, jó. Főleg játszanak, nincsen szekrényugrás vagy rúdmászás. (legalábbis egyelőre) Mányi szerint az ő osztálya folyton mászkál: hol rajzra, hol táncra, hol énekre. Ezek az órák mind külön teremben vannak, az ének órák egy hatalmas auditóriumban, nem tudom, mit csinálnak egy akkora teremben.

Ms N-K, az angoltanár külön foglalkozik velük, hétfőn és kedden Annamarival, szerdán és csütörtökön Mányival. Bár Mányi ma nehezményezte, hogy nem csak ő volt a külön angol órán, hanem rajta kívül még két gyerek, így ő nem tanult „semmit”, mert csak írni kellett.

Szerencsére a gyerekek annyira lelkesek, hogy ez engem is átlendít az aggódásomon. Folyton kérdeznek, figyelnek, tanulnak.Annamari révén már ismerem Kathleen-t, Carmen-t, Grace-t és persze Hazel-t. Beszélgetnek!

Ahogy Mányi összefoglalta: „ -Ahhoz képest, hogy mire számítottam, mama, nem volt olyan rossz. Persze semmit nem értettem abból, ami mondtak, de valahogy mégis ki tudtam találni, hogy mire gondoltak.”

ez itt a "pick up line" ahol reggel és délután fél órákat állnak sorba a kocsik a gyerekekért: