Nagyon szórakoztató, ahogy a gyerekek szépen lassan tanulják az új nyelvet. Eleinte próbáltak mindenhez valamilyen nagyon hasonló magyar szót keresni, és úgy megjegyezni az angol megfelelőjét. Így találta ki Annamari a „ballpark estimesét” ami valójában ballpark estimate, vagyis a becslés, ami gyakori feladat matekórán. Most éppen abban a fázisban vannak, hogy néha angol szavak keverednek a magyar mondatokba, amit gond nélkül magyarul ragoznak. Ezek elég egyszerű szavak, amiket sokat használnak az iskolában, és most már ez jut először eszükbe, nem a magyar. Például: Ma kétszer is kimentünk recess-re (udvari szünet), vagy nem találom a lunch box-omat!

Annamari lépett előre nagyobbat a két gyerek közül – ő most már egész mondatokat is mond, nem szorítkozik a „yes-no” válaszokra. Egyik nap hosszú levelet kaptam az osztályfőnöktől, amiben többek között arról írt, hogy meglátogatnak egy 1900-as években épült iskolát, ami itt réginek számít, olyannyira, hogy azért mentek oda, hogy megtapasztaljanak egy tipikus 1800-as évekbeli iskolai napot - így a gyerekeknek autentikus ruhában kell lenniük. Jánosnak akartam továbbítani a levelet, hozzátoldva egy kérdést: „honnan szerezzünk ruhát a gyereknek?”, amit véletlenül mégsem neki, hanem az osztályfőnöknek küldtem el. Ezt persze nem vettem észre, csak akkor, amikor visszakaptam a választ, hogy ne aggódjak, van az iskolában néhány ilyen ruhácska, és tudnak adni Annamarinak is. Mint kiderült Ms Hatfield kihívta Annamarit magához, és megkérte, hogy fordítsa le neki a levelemet, amit ezek szerint meg is tett, méghozzá hibátlanul.

Kedden aztán el is mentek ebbe az iskolába (Honey Creek), Annamari a csinos ruhában (hátul megkötős, nagy gallérral), ez volt az első igazán hideg nap, csoda, hogy nem fagyott meg. Az ebédjét is úgy kellett becsomagolnom, hogy régies legyen, így a műanyag dobozát szépen bekötöttem egy konyharuhába. A többiek általában kosárkával érkeztek, de volt, aki batyuval. Iskolabusszal vitték őket odáig, így végre azt is kipróbálhatta. Az iskolában egy terem volt, oda szépen leültették őket, mindegyik sor más osztálynak számított, így ő harmadikos lett. Kaptak kis fekete táblákat, arra írhattak, és töltőtollat tintával, papírral. Egész nap ott tanultak, nagyon élvezték, igazi iskolai napjuk volt. A szünetben a kertben játszhattak, ahol egy hinta volt a játszótér. Nekem a legjobban az tetszett, amikor Annamari elmesélte, hogy milyen büntetést kapott az egyik osztálytársa, aki valamilyen huncutságot követett el: a tanár néni rajzolt egy kört a táblára, abba kellett beletennie az orrát, és ott állnia egy darabig.

Mányi ugyanezen a napon kijelentette, hogy ez volt az eddigi legeslegjobb napja az iskolában – a névnapját ünnepelte, amit szeretett volna megosztani az osztálytársaival is, így János írt egy hosszabb szöveget a Márton napról, mit is ünneplünk, milyen népszokások kapcsolódnak hozzá, egy-két képpel. Mányi elhatározta, hogy ezt ő fogja felolvasni, itthon egy kicsit gyakoroltuk és legnagyobb örömünkre tényleg felolvasta! Vitt hozzá mézeskalácsot is, ami, mondjuk, nem igazán kapcsolódik a Márton naphoz, viszont ez jutott egyedül eszembe olyan sütinek, amiből liba formájút tudok sütni, és a szövegben az állt, hogy ezen a napon ilyen finomságot adnak egymásnak ajándékba. Nem volt egyszerű liba alakú sütiformát találni itt Bloomingtonban, végigjártam egy csomó boltot, a végén már bármilyen madár-szerűséggel beértem volna, de –láss csodát – az utolsó üzletben egy polcnyi (!) forma lógott, így kiválasztottam egy majdnem liba-szerű kacsát. Egyből megvettük a karácsonyi formákat is, úgy, mint az amerikai Szabadság-szobor, és egy malac. (na jó, még angyalka és harang is került a kosárba). Az osztály nagyon örült, kíváncsian hallgatták végig Szent Márton püspökről szóló történetet, azt nem tudom, hogy kérdezgettek-e, és hogy Mányi válaszolt-e, a süti minden esetre elfogyott.

Ezeken kívül is sok érdekes dolog történik velük az iskolában. Halloween napján az iskolában nem volt jelmezbe öltözés, sem csoki evés, helyette Annamariéknak „őrült tudósok napját” tartottak, amikor is vicces kísérletek próbáltak ki, ételfestékkel, pillecukorral, szódabikarbónával, gumicukorral, olajjal és még egyéb dolgokkal. Azóta őrizzük itthon az „eredményt”: egy kék puha golyót, amit csak zacskóban szabad tartani, különben kiszárad, és nem lehet hozzányúlni, mert eldeformálódik, szóval sokoldalúan használható. Ugyanezen a napon Mányiék körbejárták a többi osztályt, egymásnak olvastak mindenféle könyvekből, és közben pattogatott kukoricát ettek, amit önkénteskedő anyukák pattogtattak ki nekik. Néhány héttel korábban Annamariék egy történetet is előadtak Mányiéknak egy bizonyos prérifarkasról, aki először olyan akart lenni, mint a barátai (vagyis más állatok, mint pl. medve, nyúl), de mindig pórul járt, és annyi sérülést szerzett be, hogy végül aztán beérte azzal, hogy ő egy prérifarkas. Éppen az indiánokról tanultak, és ez egy tanulságos állatmese volt, amit indiánok meséltek el. Annamari játszotta a prérifarkast, nem kellett kívülről megtanulnia a szöveget, hanem könyvből olvasta, de így is nagyon izgult.

Már írtam arról, hogy milyen változatosan próbálják a gyerekekhez eljuttatni, ill. közelebb hozni a tananyagot, erre most egy újabb remek bizonyítékot találtam az alábbi honlapon, ezt is Annamari mutatta. Az első szám a műveletek sorrendiségéről szól, a második arról, hogy hogyan posztoljunk okosan a facebook-ra. Van itt mindenféle más is, ha van időtök, érdemes csemegézni!

http://www.flocabulary.com/pemdas/

http://www.flocabulary.com/oversharing/

Lassan három hónapja lesz, hogy itt vagyunk, szerintem a gyerekek nagyon sokat értenek már, még ha beszélni még nem is igen tudnak angolul. A kedvencem az alábbi párbeszéd volt a kocsiban iskola után. Fonetikus írom azokat a részeket, ahol fontos a kiejtés.

Mányi: -Annamari, itt van ez az új Star Wars könyv, most vettem ki a könyvtárból, megnézegeted velem?

Annamari: -Persze.

M.:.- Nézd, ez itt a Millenium Falcon.

A.: - Aha.

M.: - Ez meg itt a szandkravler.

A.: - Mi?! Mutasd. Jaj, Mányi, te totál rosszul ejtesz ki mindent. Az szendkrovler!

M.: - Nem! Én tudom, hogy milyen gépek vannak a Star Wars-ban!

A.: .- Nem érdekel a könyved!

M.: - Nem is mutatom meg!

(És így tovább, amíg haza nem érünk. A beszélgetés időpontjában egyik gyerek sem látta a filmet.)