Van már asztalunk
A lakás szinte teljesen üres, de valahogy mégis otthonos érzést áraszt. Nem tudom, mi teszi? a padlószőnyeg talán? Vagy mert ennyire világos? Életemben először kipróbáltam két színes falat, és működik. A gyerekszoba egyik fala kék, a mi hálónk egy fala pedig téglaszínű lett. A többi tojáshéj, még a fürdő is. Apropó, fürdő: egy szétszedhetetlen "egybekiönött" panel a kád-zuhanyzó, amit nem könnyű kezelni. Egy gomb van rajta (mint a szárítógépen, haha) azt kell tekergetni (ha elég erős vagy hozzá) hogy a víz hőfokát állítsd, és a csapon van egy másik kar, azt meghúzva átáll zuhanyra. A zuhany viszont mozdíthatatlan, így szinte használhatatlan. Mondjuk találkoztam ennél bonyolultabb szerkezettel is, amit egyáltalán nem tudtam beindítani sem, de ez sem túl jó. Ráadásul a víznek kifejezetten penész-szaga van, gondolom a nem kevés klórtól. A csapvíz is ugyanilyen, fogat mosni sem igazán kellemes vele. Egyelőre palackos vizet iszunk, de remélem hamarosan beszerzünk egy britát.
Annamari és Marci pedig nem tudnak afölött napirendre térni, hogy a wc-ben szinte a peremig ér a víz. Mányi minden nap megpróbálja "eltüntetni" a sok vizet, hiába mondjuk, hogy ez ilyen.
Első reggelünkön elmentünk vásárolni (vagyis vittek minket), és kicsit körbenéztünk. Az egész város is szép zöld, csakúgy, mint a mi környékünk. Csupa fa és park, egyébként lehetne bárhol itt Amerikán belül, de akkor is nagyon szép. Ezen első vásárlás alkalmával vettem egy lábos készletet (50%-al le volt értékelve!), hogy legalább valami legyen. Annak a dobozából a gyerekek asztalt készítettek, aminek mindig az "étkező" közepén kell lennie. Ha véletlenül arrébb tolom, rögtön felháborodnak, hogy ki piszkálta az asztalt, annak ott kell lennie. Erre terítünk hungarocel tányérral és műanyag villával, pohárral. Ugyanezeket a műanyag poharakat használom keverőtálnak, teáskannának, és műzlis tálnak is, elég strapabírók egyébként. A menü egyelőre rántottában (brokkolival, mert most annak van szezonja), sajtos-tejfölös tésztában, mikrós héjában sült krumpliban, virsliben és mirelit pizzában merül ki. utóbbit nem volt könnyű tepsi híján megsütni, majd bármilyen fogóeszköz nélkül a sütőből kiszedni sem. Az egészségünkért annyit tudunk tenni, hogy néha eszünk egy kis salátát, közvetlenül a dobozoból (ez viszont organic) de még egy kis olajunk sincs hozzá. Az viszont tetszik, hogy mindent visszazárható csomagolásban árulnak.
A mai nap kihívása az amerikai palacsinta lesz, mert a gyerekek nem tudnak tovább várni. Vettünk egy doboznyi port, amihez csak víz kell, és már lehet is sütni, és egy kis üveg juharszirupot. Csak a következő kérdéseim vannak: mivel fogom kimérni? miben keverem ki a tésztát és mivel? hogyan fogom a serpenyőben megfordítani? ha mindez mégis sikerül, utána mire teszem ki? a hungarocel tányér nem bírja a meleget, ezt már kitapasztaltam. Drukkoljatok!