Egyszer csak kaptam egy levelet Mányi osztálytársának az anyukájától, hogy jó lenne, ha a fiúk egyik délután találkozhatnának, beszélgethetnének kicsit az iskolán kívül is. Persze ez Amerika, szóval ez a levél nem ilyen egyszerűen ért el hozzám.

Az anyuka hosszan írt az iskola igazgatójának, hogy egyik nap a fia azzal jött haza, hogy a zsebpénzéből szeretne venni magának egy angol-magyar szótárat, mert van egy új fiú az osztályában, aki Magyarországról érkezett, és nem tud angolul. Beszélgettek róla, hogy milyen nehéz lehet neki, nem ismer senkit, nem tudja a nyelvet, és ő segíteni akar. Örülne, ha lenne alkalmuk egy délután együtt játszani.

A fiút Jarrin-nek hívják, azóta sajnos másik osztályba került, mert a 30 fős osztálylétszámot túl nagynak ítélték meg, és szétszedték a harmadikosokat több csoportra. Kiderült, hogy a két fiú szótárral kommunikált, teszik ezt néha azóta is, bár most már ritkán találkoznak. Ez a levél aztán az igazgatón keresztül eljutott Ms N-K-hez, az angoltanárhoz, aki engedélyt kért, hogy továbbíthassa nekem is a levelet, amit aztán az osztályfőnökön keresztül meg is kaptam. Nagyon meghatódtam! Egyik délután el is mentünk együtt fagyizni, vagyis fagyasztott joghurtozni, ez volt az első találkozás egy amerikai családdal. Jarrin és Mányi ezúttal rajtam keresztül beszélgettek, gondolom, ez így egyszerűbb volt nekik. Remélem, még lesz alkalmunk összefutni velük, hihetetlnek érzékenységre vall, hogy egy nyolc éves fiúgyerek meglátja, hogy a másik milyen nehéz helyzetben van.

Annamari is szépen gyűjti a barátnőket, egyik nap, mikor mentem érte, pont Claire-el jött ki a kapun, ő az új legjobb barátnő. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de beszélgetett vele. Elmondása szerint semmi értelme annak, amit mond, de próbálkozik! Mányi kapott az osztályfőnökétől egy képes szótárat, belelapoztam, Magyarország egyetlen egyszer szerepel benne, így:

Ezek után ugye nincs mit csodálkozni azon, hogy Annamari kis barátja úgy gondolja, mindenképpen meg kell ajándékoznia őt a fejlett nyugat számos vívmányával, úgy, mint toll, filc és furulya. Viccen kívül! Kicsit értetlenül állok a dolog előtt, talán majd én is írok az igazgatónőnek, hogy hadd vegyem fel a kapcsolatot Claire mamájával..

Próbáljuk tartani a kapcsolatot az otthoni barátokkal is, ez nem könnyű, mert egyik gyerek sem tud rendesen gépelni, órákig tart, amíg egy levelet megfogalmaznak. Sokszor nem is tudják, mit írjanak, ezt meg is értem, mert nekik mindig éppen most van, segíteni kell összegyűjteni a mesélni valót. Ez játék közben annyival egyszerűbb!

Kedves Barátaink és Családunk, várjuk hát a leveleket, nagyon hiányoztok!