Szombaton hőlégballon fesztiválra látogattunk, a helyszín a Monroe County Fairgrounds. Minden nyáron egy hétig élő állatok vásáraként működik, egyébként mindenféle fesztiváloknak és egyéb rendezvényeknek (bálok, esküvők, koncertek) ad otthont. Furcsa volt a karámok között átmenni, és elképzelni, hogy milyen lehet itt egy nyüzsgő piaci nap.

Készítettünk néhány képet, a piac Így nézett ki üresen:

Kora délután old timer kiállítást nézünk, szebbnél-szebb és régebbinél-régibb autókat csodálhatunk. Én a narancssárgába szeretek bele, a többiek a mályvaszínűbe. A legidősebb járgány egy 1929-es évjáratú, tiszta doboz volt, mint egy Chaplin filmben.

Büszke gazdák állnak az autók mellett, hozzájuk érni nem lehet, csak körbejárni – minden apró részlet ki van dolgozva, pl. az egyiknek az ajtózáró gombjának tetején kis dobókocka van, a másiknak teljesen plüss a huzata belül (puffos zöld-arany), a harmadiknak rózsaszín-fehér a témája, és még a kormányhuzat is ilyen. Három órakor eredményt hirdetnek (a narancssárga nyer!), a szépséges autók elhajtanak. Némelyiknek olyan hangja van, hogy megijedünk, direkt túráztatják. Az idősebb sofőrök barátságosabbak, távozóban még visszaintegetnek nekünk.

János mérges volt, mert otthon felejtette a fényképezőjét, a szuper telefon meg bedöglött, így amire visszaért, az érdekesebb verdák jó része már eltávozott, így a ’29-es márkája is megmaradt ismeretlennek.

Átvezetésként valami koncert kezdődik, igazi amerikai zene, nem tudod egyik együttest megkülönböztetni a másiktól. Aztán egyszer csak előkerülnek a léghajók. Először csak egy ernyőt hajtogatnak ki a fűre, aztán egyre többet, izgatottan szaladgálunk egyiktől a másikig. Miután kihajtják a vásznat, ketten megfogják a száját, kinyitják, és egy nagyobb ventillátorral elkezdik felfújni. Amikor már elég nagy, ellenőrzik, hogy nem lyukas-e valahol. Csak ezután akasztják rá a kosarat és kezdik el melegíteni gázzal. Az ernyő pedig szép lassan megemelkedik, aztán, amikor eloldozzák a köteleket, fel is száll. Ez egy elég hosszú folyamat, fél-egy óra – az ernyő nagyságától függően – amíg felengedik.

Egyre nagyobb tömeg gyülekezik, mindenki hozza a kempingszékét, bár néhányan pokrócot is, de azoknak van igaza, akik székkel jöttek, no meg persze kabáttal az őszi verőfényben, mert később bizony hidegre fordult az idő. Egyszer csak valaki felkiált . – Felszállt az első!! Mindenki az égre néz, de persze csak vicc volt, egy lufit engedtek el véletlenül. Hat óra felé kezdenek felszállni az első ballonok. Csodaszépek, színesek, az emberek ujjongva tapsolnak, a gyerekek visítanak örömükben. Most már a szokatlan formájú légballonok is „alakulnak”, látunk bakancsot és kalózhajót, valamint macit (ez a három nem szállt fel, csak felfújták), hagymácskát és borzot. Fél füllel mintha valami olyasmit hallanánk, hogy nyolckor visszajön mindegyik hajó, és egyszerre repülnek fel megint. Nagyon fázunk, a gyerekekre ráadjuk az összes kabátunkat, próbáljuk valahogy elütni a hátralévő másfél órát. Ilyesmivel biztatjuk magunkat: - Milyen szép lesz naplementében, ha mind felszáll! Majd ott világítanak az égen! Az összes!

Negyed kilencre kis híján megfagyunk, de még mindig nem történik semmi. Aztán a színpadra végre felmegy valaki, és bejelenti, hogy akkor most megvárjuk, amíg minden léghajó készen áll (ez még legalább tíz perc, addig is beszél), aztán visszaszámlál, 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 – és most mindenki gyújtsa be a gázégőt! Felvillannak egy pillanatra a ballonok, de egy sem száll fel. Aztán ugyanez még egyszer. Végül persze nem repülnek fel. Legközelebb talán nem árt majd kiszótárazni a programfüzetet, amiben egyébként benne volt utolsó pontként a „glow”, ami valóban csak annyit jelent, hogy izzás, vereslő fény…