Gondoltam, feltámasztom a blogot az utolsó hétre, és leírom még a bennem maradt néhány gondolatot, eseményt. Régen jelentkeztem utoljára, ennek legfőbb oka (a lustaság mellett) az volt, hogy egy ártalmatlan cipőbekötés alkalmával sikerült úgy beakasztani a derekamat, hogy egy hónapig gyakorlatilag mozdulni sem tudtam, a rákövetkező hónapban is csak óvatosan. Köszönhetően a fejlett orvostudománynak ebből két hétig szinte nem is tudtam magamról - olyan erős gyógyszereket írtak fel az ügyeleten, ami egy elefántot is kiütött volna. Itt egy kicsit másképpen működik a receptfelírás, az orvos közvetlenül a gyógyszertárnak küldi el a felírt orvosságokat, adagot, és aztán a gyógyszertár hív fel, hogy mehetsz értük. Amikor úgy gondolják, hogy már elfogyott, akkor újra felhívnak, és mehetsz "feltöltésért". Így aztán nem csak a kólát lehet vödörszámra inni, mert az éttermekben, ha kérsz üdítőt, akkor azt nem egy pohárral értik, hanem ahogy fogy a poharadból, rögtön utántöltik, hanem fájdalomcsillapítót, nyugtatót és egyéb finomságokat is addig szedhetsz, amíg akarsz - kivéve, ha az orvos közben fel nem hívja a gyógyszertárat, hogy most már elég. Szerencsére viszonylag hamar kiderült, hogy a biztosításunk nagyrészt fedezi a csontkovácsot, és errefelé ez teljesen normális, hogy hát- és minden egyéb fájás esetén felkeresel egy ilyen rendelőt. Dr. Goody-nak hálás köszönet!

Kicsit több, mint hat hónapja élünk Bloomingtonban - eljött a féléves értékelés ideje. Az utóbbi egy hónap hektikussága ellenére szerencsére mindannyian jól vagyunk és továbbra is élvezzük az ittlétet.

Ma folytatom az ételekkel kapcsolatos sorozatot: úgy tűnik, kifogyhatatlan a téma, mindig újabb és újabb lehetetlen dologra bukkanok. Annak a nagy részét, amiket most láttok majd, nem is biztos, hogy ételnek lehet nevezni, de annyi a közös bennük, hogy általában élelmiszerboltokban kaphatók.

Utoljára akkor éreztem ilyen szorongást az orvoshoz menéssel kapcsolatban, amikor Moszkvában voltam huzamosabb ideig. Igaz, hogy ott a fertőzéstől féltem: volt nálam steril fecskendő, kötszer és mindenféle gyógyszer esetleges kórházba kerülés esetére.

Magyarországon a drive through jelenségnek egy változata terjedt el: a gyorséttermi. Az egyik ablakon megrendeled, amit szeretnél, a következőnél megkapod. Errefelé azonban úgy tűnik, hogy amit csak lehet, megvalósítanak ebben a formában is, a lényeg, hogy minél ritkábban kelljen kiszállni az autóból.

Ma idegen tollakkal ékeskedem: János írt egy összefoglalót arról, hogy milyen kiadásokkal járt az, hogy ide költöztünk. Nagyon érdekes lehet azok számára is, akik gondolkodnak hasonló ösztöndíj megpályázásán. Azt még szeretném hozzátenni, hogy vannak olyan ösztöndíjak is, ahol előre utalnak nagyobb összeget, ami sokat segít a kezdeti nehézségek leküzdésében (pl. üres lakás berendezése, különféle letétek kifizetése, autó vásárlás, stb.), Jánosét havonta utalják.

Nagyon szórakoztató, ahogy a gyerekek szépen lassan tanulják az új nyelvet. Eleinte próbáltak mindenhez valamilyen nagyon hasonló magyar szót keresni, és úgy megjegyezni az angol megfelelőjét. Így találta ki Annamari a „ballpark estimesét” ami valójában ballpark estimate, vagyis a becslés, ami gyakori feladat matekórán. Most éppen abban a fázisban vannak, hogy néha angol szavak keverednek a magyar mondatokba, amit gond nélkül magyarul ragoznak. Ezek elég egyszerű szavak, amiket sokat használnak az iskolában, és most már ez jut először eszükbe, nem a magyar. Például: Ma kétszer is kimentünk recess-re (udvari szünet), vagy nem találom a lunch box-omat!

Eljött Halloween is, amit a gyerekek annyira vártak. Ez kicsit olyan volt nekik, mint a farsang, már egy ideje megvolt a jelmezük, amit persze próbálgattak, tökéletesítettek, hogy aztán Halloween-re a lehető legjobb legyen. Arra egyikünk sem számított, hogy annyira hideg lesz aznap este, hogy síkabátban kell mennünk, így aztán a jelmezekből persze nem sok látszott.

Érdekes érzés külföldön nemzeti ünnepet ülni, nekem ez már nem az első, Moszkvában és Leicesterben is ünnepeltem március 15-ét, de ez most egészen más volt, "hivatalos" keretek közötti ünnepségen lenni, ahol még feladatunk is volt: János mondta az ünnepi beszédet, én pedig - sokadmagammal - főztem.

Windsorból kétféleképpen lehet eljutni Detroitba: vagy hídon, vagy az alagúton keresztül, ami a csatorna alatt vezet. Mi utóbbit választjuk. Karesz kocsiját „odaát” hagyjuk, majd busszal visszajönnek, mondják, és hatan beülünk a kocsiba.