Kedves Mind!

Megígértem, hogy viszonylag rendszeresen írok majd arról, hogy mi minden történik velem, velünk, úgyhogy most neki is látok.

Tekinstsétek ezt a blogot inkább kör-email-nek, mert én is nagyon szeretnék arról olvasni, hogy nektek hogy megy sorotok!

Az utunk hitetlenül simán sikerült, pedig nem indult jól. Én egész nyáron lelkesen pakoltam, és négy nagy dobozba összekészítettem, amiről azt gondoltam, itt feltétlenül szükségünk lesz rá. Valamiért azt hittem négy doboz = négy bőrönd. Nos, a négy bőrönd kb. fél óra alatt lett tele, és utána néztünk Jánossal egymásra, hogy most hogyan tovább, látszott, hogy a maradék négy kézipoggyász biztosan nem lesz elég, főleg, hogy abból egyet kisajáítottak a gyerekek. Néhány dolgot kivettünk ugyan, de ez nem segített. Végül a könyvek utánunk hajóznak (hála barátainknak), de így is lett nyolc kézipoggyász (jó, abból a hegedű, női táska, laptoptáska eleve nem ér), és négy túlsúlyos bőrönd. Aggódva érkeztünk a reptérre, ahol szó nélkül elvették a bőröndöket, majd mosolyogva megkérdezték tőlünk, hogy mivel tele van a gép, nem akarjuk-e az egyik kézipoggyászunkat is díjmentesen feladni? Hogyne akarnánk! Nem lehetne inkább kettőt?! azt is lehetett!

A Bp-Párizs út még egy kicsit nehezen telt, a gyerekek izgatottak voltak, mi pedig álmosak. De a Párizs-Detroit, amitől a legjobban féltem, egészen hamar eltelt. Pedig, amikor megláttam a monitoron, hogy hátralévő (tervezett) repülési idő nyolc óra, eléggé összeszorult a gyomrom. De aztán valahogy vége lett, és nem is kínlódtunk annyit, mint két évvel ezelőtt. Detroitban elég sokat kellett sorban állni, mire sorra kerültünk a bevándorlásnál. De ott sem sokat szőrőztek velünk, rohantunk tovább, mígnem elénk penderült egy hatalmas ember, azt kiabálva, hogy aki még nem késte le a csatlakozását, jöjjön utána... mentünk, és feldobáltuk a bőröndjeinket egy futószalagra, ahova mindenki más is. Furcsa mód egyáltalán nem kérdezték meg, hova megyünk.

Elértük az utolsó átszállást is, a gépen rögtön elaldtunk, akkor nekünk már hajnali sok volt. Így egy szempillantás múlva Indianapolisban voltunk. A hölgy, aki értünk jött, el sem akarta hinni, hogy 1, minden simán ment, nem volt semmi, ami késést, vagy a járat törlését okozta volna 2, megvannak a csomagjaink Szerinte mi vagyunk az első magyar család az utóbbi években, akinek minden gond nélkül sikerült ide megérkeznie. Ezek után már csak egy óra autóút, és meg is érkeztünk új otthonunkba.