Kedden nyílt napon voltunk az iskolában. Ez igazából egy fogadóóra, amikor az összes tanár bent van és lehet érdeklődni, hogy csemeténk hogyan halad az egyes tantárgyakból. Minket a kíváncsiság hajtott, hogy mit gondolnak a gyerekeinkről így másfél hét után, mik az első benyomások, és szerettük volna alaposabban megnézni a termeket is.

Először az énekterembe mentünk, mert a gyerekek már annyit meséltek róla, hogy muszáj volt a saját szemünkkel megnézni. Tényleg szuper! A terem elég nagy, oldalt van egy padsor, ami olyan, mintha egy színházi lépcsősor lenne, azon ülnek a gyerekek, amíg elénekelnek egy éneket, aztán levonulnak a xilofonokhoz (vagy egy csomó, kicsi, nagyobb) és azon elütögetik a ritmust. Ezen kívül vannak még dobok, és más hangszerek is, amit ki lehet próbálni, meg lehet fogni. Ms Zorn, az énektanár le volt nyűgözve, hogy a gyerekeink ismerik a kottát, és elsőre le tudják játszani a dallamokat. (hát igen!)

A falon ez a szöveg volt, ezt komment nélkül ide bevágom:

Az ének terem mellett van a rajzterem, ide csak benézünk, tényleg teniszlabdák vannak a széklábakon. Nem akarjuk a gyerekek rajzait megnézni, tovább állunk, megnézzük a színháztermet, még nem tudjuk, mire jó.

Összefutottunk a folyosón Ms N-K-el, az angoltanárral. Ő azt mesélte, hogy Mányiék csoportját szétszedte, mert túl sokan voltak, így minden nap fél órát foglalkozik vele, Annamarival hetente kb. háromszor, de szépen haladnak. Ez igaz is, Annamarinál mindenképpen. Tanul, mint egy gép. Gondolom, idegesíti, hogy nem tud a barátnőivel csevegni. Tehát szókártyákat gyárt, megtanítottam a számítógépen szótárazni, szinonimákat és antonímákat gyűjt (ebben azért segítek), minden nap olvasunk. Vagyis ő olvas, én kijavítom, lefordítom. És persze szótárazok. Mányi meglátott egy Titaticról szóló könyvet a könyvtárban, írtam Ms N-K-nek, hogy segítsen neki kikölcsönözni. Abban csupa olyan szó van, amivel még sosem találkoztam: hajótörzs, hajófenék, hajó jobb oldala (erre van külön szó), csónakdaru, stb. De ez legalább érdekli, amúgy Mányi most mérsékelten lelkes az angollal kapcsolatban. A könyvtárba is benéztünk, tágas, bármikor be lehet menni, és könyvet kölcsönözni. Augusztus közepe óta egy „read a thon” nevű verseny folyik, minden nap mindenkinek vezetnie kell, hogy hány percet olvasott, osztályszinten és egyénileg is. A győztes osztályt fagyizni viszik. És itt tényleg mindenki annyi percet ír be, amennyit olvasott, aztán a szülő/osztályfőnök aláírja.

Elég késő van, a nyílt nap fél nyolcig tart, és már negyed nyolc van, és még beszélni szeretnénk az osztályfőnökökkel. Annamariéhoz megyünk elsőnek. Ms Hatfield mosolyog, azt mondja, hogy egészen elképesztő, amit ez a lány művel. Hogy mennyi mindent ért, főleg matematikából. Elővesz egy feladatlapot, mutatja, hogy csak egy hibája volt, pedig csak egyszer magyarázta el neki, hogy mit kell csinálni. Móduszt, mediánt és intervallumot számoltat a gyerekkel. János azért halkan megjegyzi, hogy nálunk ez nem általános iskolás tananyag. Jó, jó, de olyan ügyes! Otthon is jól tanul, ugye? Igen. Meglátszik. Elmondjuk, milyen az otthoni gyakorló iskola.

Annamari azt mesélte, hogy egyik nap majdnem jelentkezett, mert ő tudta, hogy hét a négyzeten az negyvenkilenc. Csak a negyvenkilencet nem tudta angolul elmondani! A számokat még gyakorolni kell.

Annamariék termében a falon órák vannak, minden külföldről érkezett tanulónak van egy órája a saját városából. Így aztán Párizsban és Budapesten hiába ugyanannyi az idő, külön órán nézik mégis. A „Best part of me...” faliújság is elkészült, végül úgy láttam, inkább a külső adottságokra koncentráltak és mindenkinek a szerinte legelőnyösebb részét fényképezték le, valakinek a kezét, van akinek a lábát, arcát – Annamarit gyakorlatilag egészben, valószínűleg nyelvi akadályok lehettek itt is.

Elbúcsúzunk, sietünk Mányi osztályfőnökéhez. Ms Pendill nincs jól, náthás, de még van türelme hozzánk, pedig már bemondták a hangosbemondón, hogy vége a nyílt napnak. Örül, hogy Mányi hozzá került, azt mondja,kedves fiúcska, próbál neki mindent szótár segítségével elmagyarázni, ha nem is könnyen, de elmutogatja az egyes feladatokat. Ami őt megfogta az az, hogy Mányi barátkozik, valahogy, de kommunikál a többiekkel, erről hosszan beszélgetünk. Kérem, hogy adjon neki (nem szöveges) matematika példákat, hogy legyen egy kis sikerélménye is, aztán megyünk tovább.

Utoljára a tornaterem felé vesszük az utunkat, elsőre bonyolultnak tűnik az épület, de valójában egy T betű. A tornaterem elképesztően nagy. Nincsenek benne szőnyegek, kötelek és rudak, sem ugródeszka, vagy szekrény. Mr. Shepherd, a tornatanár még ott van, tudja a gyerekek nevét, örül nekik, azt mondja, ügyesek, elsőre megértik a játékszabályokat. Ő a játékban hisz, szerinte a játékon keresztül mindent meg lehet tanulni, a csapatszellemet, a győzedelmi mámort, a veszteség feldolgozását, és egyáltalán az életet. Bólogatunk. Talajtorna, kötélmászás, ilyesmi nincs, hetente csak két tornaóra van, az óra elején futnak, esetleg fekvőtámaszoznak, aztán játék. Nincsen tornaruha sem, aznap, amikor tudod, hogy tesi lesz, tornacipőben kell menni és kész. Persze emellett az iskola honlapján felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozás fontosságára és arra, hogy a szülők figyeljenek arra, hogy a gyerekek minden nap legalább egy órát mozogjanak.

Azért a menza itt is menza, Annamarikék azt mesélik, hogy azok, akik be vannak fizetve, gyakorlatilag nem esznek semmit (pedig tényleg pizza, hamburger, hot-dog a menü, el tudjátok képzelni, hogy nálunk ezt valamelyik gyerek ne enné meg?!) és minden a kukában landol, az ételszemét mellett külön vödörben a kakaó/narancslé összeöntve, amit nem ittak meg.

Amikor elkezdtük az iskolát, kaptam egy részletes tájékoztatót arról, hogy mit fognak tanulni a gyerekek, heti lebontásban. Ebből – a többi mellett – az a legérdekesebb, hogy minden héten van nyolc szavuk, amit meg kell tanulniuk, szókincsfejlesztésként. Tudniuk kell betűzni, leírni, kiejteni (ez a kettő véletlenül sem hasonlít egymásra), értelmezni, és mondatban használni. Ezen kívül van még heti vers és szövegelemzés, matematikai feladat. Minden hét végén kapok visszajelzést, hogy mennyit sikerült megvalósítani a kitűzött célból, ill. a szavakból péntekenként kvíz versenyt rendeznek. Egyébként a szótanulást már az oviban elkezdik, és így haladnak szóról, szóra, szó szerint!

Nincsen külön délelőtti tanulás és délutáni napközi, egész nap tanulnak, a leckeírás itthonra marad. Egy nagyobb szünetük van, ebéd körül akkor az udvaron vannak, és utána egy hosszabb ebédszünet, valamint délelőtt és délután „snack time”, tízórai és uzsonna. Nem tudok annyi ennivalót csomagolni, és itthonra venni (valamint főzni), ami elég lenne. Gondolom az extra terhelés plusz kalóriákat is igényel, folyamatosan esznek. Hiszti nincs, egyszer sem hallottam, hogy nem akarnak iskolába menni! Sőt, Annamari azt mondta, hogy lehet, hogy marad még egy kicsit, mégsem ment haza a múlt héten.