Tegnap elmentünk egy autókereskedésbe itt Bloomingtonban, mert lassan lejár a jelenlegi autónk bérlése és ideje lenne vennünk valamit. A kilátásaink nem voltak túl jók, az interneten keresgéltünk ugyan, de nem találtunk semmit, szinte teljesen kifosztották az itteni piacot, csak a drága autók maradtak. Gondoltuk, nincsen veszíteni valónk, így megálltunk egy autószerviz előtt, aminek egyik fele autókereskedés.

Kicsit elsodortak a hétköznapok, de megpróbálok pontosan visszaemlékezni, hogyan is volt az első délután, amikor elhoztam a gyerekeket az iskolából. Az, hogy nem sírva jöttek ki a kapun, már jó előjelnek bizonyult. A találkozást követő szóáradat pedig magáért beszélt: - és képzeld mama! majd egymás szavába vágva meséltek egész délután.

Az iskolába belépve ez a felirat fogad: „Open your mind when you enter”

Le vagyok nyűgözve, komolyan. Az osztálytermek hatalmasak, mindenki mosolyog, és bárhova nézek, csak pozitív gondolatok veszik körül a gyerekeket. A faliújság egy hatalmas tábla, tetején felirat: -Bennem az a legjobb, … és utána gondolom mindenki felsorol majd egy-két jó tulajdonságot. Azt is el tudom képzelni, hogy egymásról mondanak jókat, és azt írják oda fel. Annamari osztályfőnöke Ms Hatfield, egy fiatal tanító néni, korábban érkeztünk, hogy legyen idő ismerkedni. Ahogy megyünk a folyosón az angoltanár (Ms N-K, vagyis Noble-Kuchera, eszéki származású) elmondja a gyerekeknek, hogy ha wc-re kell menniük, akkor jelentkezni kell, és azt kell mondani: -bathroom, please! Ezt el is ismételteti velük. Annamarinak már van padja, rajta a neve, kipakolhat, megmutatják neki a szekrényét is. Szegénykém, borzasztóan izgul. Tegnap este kiborult, hogy ő nem akar itt lenni, és holnap azonnal hazamegy. Kértem, hogy kicsit még maradjon, végül is az iskola otthon csak egy hét múlva kezdődik, azt mondta, jó, még egy hétig marad, de aztán biztosan összecsomagol. Remélem, egy hét alatt meggondolja magát. Az osztály kicsit Harry-Potter-es berendezésű, a plafonról baglyok lógnak, a bejáratnál sejtelmes „varázsfüggöny”. Középen pad és pihenőpárnák, lehet vinni saját könyvet is olvasni (azt mondták, eleinte magyar könyv is rendben, a lényeg, hogy minden nap van fél óra szabad olvasási idő, és akkor legyen nála valami).

Pénteken délután mentünk be először az iskolába körülnézni, ismerkedni. A tanárnő, aki az angolt tanítja nekik (mint idegen nyelv), vezetett körbe minket. Először az étkezőbe mentünk, ahol minden gyerek együtt eszik, függetlenül attól, hogy otthonról hozott-e ennivalót, vagy ott veszi. Ehhez meg kell jegyezni az osztályfőnökök nevét, mert az lesz ráírva a kosárra, amiben összegyűjtik az uzsonnás táskákat, még reggel. Ez egy nagyon fontos dolog, az elsők között volt, amit megvettünk. Hozzá kell „cseppmentes” kulacs, ez is fontos, nem lehet csak simán vizes palackkal bevonulni. A kulacsban csak víz lehet, egész nap az asztalukon van, bármikor ihatnak. A tanárnő próbált a gyerekekkel kommunikálni, bemutatkozott, és kérdezte, őket hogy hívják. Végül hosszas unszolásra, de megmondták. Kaptak egy angol-magyar, magyar-angol kis kéziszótárt, benne néhány fontos szó és kifejezés, elég praktikusnak tűnik. Szép lassan mindent elmagyarázott, megmutatta a termeket, az osztályfőnököket (egyelőre nem bírtam megjegyezni a neveket) és mindkét teremben megkért egy kisgyereket, hogy a következő héten segítsen Annamarinak és Mányinak. Annamarinak Hazel lett kijelölve, egy kislány, akinek az apja brit, az anyja francia, és egyébként két évvel ezelőttig Japánban éltek, vagyis három nyelven beszél! Aztán bementünk az angoltanár szobájába, ami szintén hatalmas. Itt fog minden nap egy kicsit külön is foglalkozni a gyerekekkel, azt mondta, ne izguljunk, iszonyúan hamar bele fognak jönni. Azért én izgulok!

A lakás szinte teljesen üres, de valahogy mégis otthonos érzést áraszt. Nem tudom, mi teszi? a padlószőnyeg talán? Vagy mert ennyire világos? Életemben először kipróbáltam két színes falat, és működik. A gyerekszoba egyik fala kék, a mi hálónk egy fala pedig téglaszínű lett. A többi tojáshéj, még a fürdő is. Apropó, fürdő: egy szétszedhetetlen "egybekiönött" panel a kád-zuhanyzó, amit nem könnyű kezelni. Egy gomb van rajta (mint a szárítógépen, haha) azt kell tekergetni (ha elég erős vagy hozzá) hogy a víz hőfokát állítsd, és a csapon van egy másik kar, azt meghúzva átáll zuhanyra. A zuhany viszont mozdíthatatlan, így szinte használhatatlan. Mondjuk találkoztam ennél bonyolultabb szerkezettel is, amit egyáltalán nem tudtam beindítani sem, de ez sem túl jó. Ráadásul a víznek kifejezetten penész-szaga van, gondolom a nem kevés klórtól. A csapvíz is ugyanilyen, fogat mosni sem igazán kellemes vele. Egyelőre palackos vizet iszunk, de remélem hamarosan beszerzünk egy britát.

A lakás szuper, majd próbálok képeket is feltölteni. Szép világos, a konyhában, akkora a tűzhely, hogy egy egész malac beleférne, a mikróban kétszer elférne az én otthoni mikróm, a hűtő szintén óriási, és van mosogatógép. Egy óceánt kellett átrepülnöm, hogy végre legyen, most meg nem tudom bekapcsolni. (várom a segítséget) Külön kis mosókonyhában mosó- és szárítógép. Két hálószobához két fürdőszoba, és gardrób, ezt élvezem a legjobban. HIhetetlen találmány! egy pillanat alatt eltűnt az összes ruha, és nem kell újabb és újabb szekrényekkel vacakolni. Mányi is teljesen beleszeretett, már második napja ott alszik. (mindenhol padlószőnyeg van)  Annyira aranyos volt, amikor megérkeztünk, ő közölte, hogy legjobban aludni szeretne, nem is nézett körül, nem volt ereje. Annamari leterített neki egy plédet, odaadta neki a párnáját, és már aludt is. Hajnali ötkor arra keltünk, hogy Mányi kérdezi: -Annamari, te látsz valamit? - azt sem tudta hirtelen, hogy hol van. Ma is ötkor keltünk, megint Mányira, aki tegnap fél hétkor beájult a gardróbba, és ma hajnalban arra kelt, hogy éhes, úgyhogy kijött hűtőt fosztogatni.

Kedves Mind!

Megígértem, hogy viszonylag rendszeresen írok majd arról, hogy mi minden történik velem, velünk, úgyhogy most neki is látok.

Tekinstsétek ezt a blogot inkább kör-email-nek, mert én is nagyon szeretnék arról olvasni, hogy nektek hogy megy sorotok!